Sarkvidékeknek Földünk sarkkörökön túli területeit nevezzük. A zord természeti viszonyok miatt az emberiség csak kevéssé vette birtokba e területeket. 

A sarkok közelében állandóan fagyos éghajlat uralkodik, a sarkkörök mentén a valamelyest enyhébb tundraéghajlat jellemző. 

Csak a sarkvidékeken lehet 24 órás nappalokat és éjszakákat átélni (1. ábra). A sarkkörökön évente egyszer nem kel fel és nem nyugszik le a Nap, a sarkokon viszont a nappalok és éjszakák félévente váltják egymást. 

Az Északi-sarkvidék, más néven Arktisz döntő része a Jeges-óceán területére esik. Önálló kontinens nincs a sarkvidéken. 

A szárazföldek által jól körülhatárolt Jeges-óceán medencéje a legsekélyebb az óceánok között. Felszínének nagy részét a tengervízből megfagyott jégtáblák borítják. 

A globális felmelegedés hatására újabban egyre nagyobb lett az Északi-sarkvidéken a jégborítás nélküli terület. 

A jégfelszín csökkenése tovább erősíti a felmelegedést, mert a jég a beérkező nap sugárzás nagy részét visszaveri, a víz viszont jelentős hányadát elnyeli. 

A jégborítás csökkenésével a jegesmedvék (2. ábra) élettere is szűkül, ezért ezek mára természetvédelmi szempontból sebezhető fajokká váltak. 

Az Északi-sarkvidék mélyén sok ásványkincs rejlik. Egyes becslések szerint itt található a Föld szén hidrogén-készletének kb. egynegyede. 

Amerikában inuitok (eszkimók), Európában lappok (számik) élnek a sarkkörök közelében.

Az Atlanti- és a Csendes-óceán közötti legrövidebb tengeri útvonal az Északi-sarkvidéken halad keresztül. Ez az úgynevezett Északnyugati-átjáró. A globális felmelegedés miatt újabban gyakran jégmentes az útvonal.

Sokan nem riadnak vissza akár a –20 °C-tól sem, ha látni szeretnék az északi fényt vagy a 24 órás nappalokat. Finnországban már több üvegkupolás igluhotel is várja a látogatókat.

A Déli-sarkvidék, más néven az Antarktisz az egyezmények szerint magába foglalja Antarktika kontinensét, illetve a körülötte fekvő szigeteket és jéggel borított területeket a déli szélesség 60. fokáig. Antarktikát a földrészek közül utoljára, csak az 1820-as években fedezték fel. 

A déli kontinens a legnagyobb átlagmagasságú – jégborítással együtt átlagosan kb. 2000 m magas. A jégtakaró vastagsága helyenként a 4000 métert is eléri. 

A tundraéghajlat csak egy keskeny parti sávban alakult ki, máshol állandóan fagyos az éghajlat a Déli-sarkvidéken. 

Az Antarktikán mérték az eddigi legalacsonyabb hőmérsékletet a Földünkön (–89,2 °C), és ez a legszárazabb kontinens is. Az évi csapadék mennyiség helyenként 50 mm-nél is kevesebb. 

A Déli-sarkvidék jellegzetes állatai a pingvinek (4. ábra), de rajtuk kívül számos fókafaj, bálnák és krillek is élnek a hideg sarki vizekben. 

Az Antarktiszon nincsenek állandó települések. Az emberek csak a kutatóállomásokon (5. ábra) tartózkodnak huzamosabb ideig. 

Az Antarktisz fölött megjelenik a sarki fény csodás jelensége, itt déli fény a neve. A zord viszonyok ellenére évente több tízezer turista érkezik a jeges kontinensre. 

A Déli-sarkvidék vastag jégborításának nagyobb része a szárazföldön összetömörödött hóból keletkezett. A globális felmelegedés hatására a jégtakaró olvad, ez pedig hozzájárul a világtenger szintjének emelkedéséhez.

Az 1959-ben megszületett Antarktisz-egyezmény a Déli-sarkvidéket védett területként ismeri el. A térségben tilos katonai tevékenységet folytatni, csak a tudományos kutatások megengedettek.