Ázsia domborzata és éghajlata
Az ősföldektől az alföldekig
Ázsia területén négy nagyobb ősföld található: az Angara-, a Kínai-, a Dekkán- és az Arab-ősföld (1. ábra).
A felszínüket változatossá formálták a belső és a külső erők. Többek között a Közép-szibériai-fennsík, a Dél-kínai-hegyvidék (2. ábra), a Dekkán-fennsík és az Arab-félsziget sivatagjai terülnek el rajtuk.
Az Európát és Ázsiát összekapcsoló Urál, illetve a közép-ázsiai Tien-san óidei röghegységek. Utóbbi az újidei hegységképződések során újra kiemelkedett.
Az Eurázsiai-hegységrendszer nyugat–keleti irányú vonulatához tartoznak a Kaukázus, Kis-Ázsia és az Iráni-medence peremhegységei, a Pamír. Része a Föld legmagasabb hegysége, a Himalája, ahol több 8000 m fölötti csúcs is található, köztük a Föld legmagasabb pontja, a Csomolungma (Mount Everest, 8848 m).
Az Eurázsiai-hegységrendszer vonulatai medencéket és fennsíkokat ölelnek körbe. A Föld legnagyobb kiterjedésű fennsíkja, Tibet a Himalájától északra terül el.
A Pacifikus-hegységrendszer tagjai Ázsia keleti részén, a Csendes-óceáni-lemez peremén emelkedtek ki. Közéjük tartoznak a Japán-szigetek hegységei is. A kőzetlemezek ütközése ma is tart, ezért a térségben gyakoriak a földrengések és a vulkánok, például a Fudzsi Japánban.
Ázsia legnagyobb alföldjei a folyók feltöltő munkája következtében alakultak ki. Ilyen Mezopotámia, a Hindusztáni-alföld, a Kínai-alföld és a Nyugat-szibériai-alföld is
A Himalája az Ausztrál–Indiai- és az Eurázsiai-lemez ütközése során keletkezett (3. ábra).
A két szárazföldi kőzetlemezszegély ütközésének elsődleges következménye a közöttük lévő üledékek meggyűrődése volt.
A lemezek közeledése ma is tart, ezért a Himalája folyamatosan emelkedik – miközben persze a külső erők pusztítják is annak felszínét.
Ázsia éghajlata
A hideg övezet délebbi részén széles sávban tundraéghajlat (4. ábra), majd a mérsékelt övezet északi részén, óriási területen tajgaéghajlat jellemző az Urál és a Csendes-óceán által közrefogott Szibériára.
A tundrán az év nagy részében, a tajgán néhány hónapig a talaj is fagyott állapotban van. Ennek felszíne csak a rövid nyári időszakban enged fel. Ilyenkor mocsárvilággá változik a táj.
Ázsia középső és keleti területein a nedves és a száraz kontinentális éghajlat jellemző.
A legbelső, óceánoktól távoli, magas hegyláncokkal körülvett tájakon mérsékelt övezeti sivatagi éghajlat alakult ki. A Turáni-alföld, a Takla-Makán és a Góbi sivatag nagyon száraz, területükön csak elenyésző mennyiségű csapadék hullik (5. ábra). Itt nyáron nagy a forróság, télen viszont jóval fagypont alá süllyed a hőmérséklet.
A mérsékelt övezet déli peremén, Kína déli részén mérsékelt övezeti monszun éghajlat alakult ki.
A monszun fogalma szorosan összekapcsolódik az esőzésekkel.
A meleg nyár beköszöntével megérkeznek a páradús légtömegek az óceán felől, és egész nyáron sok csapadék hullik. A tél viszont hideg, és ekkor jóval kevesebb eső jellemző. A csapadékeloszlás egyenlőtlensége a szél évszakos irányváltásával magyarázható. Az évszakonként jelentősen különböző irányból fújó szelet nevezik monszun szélnek. Kialakulását a mérsékelt övezetben a szárazföldek és az óceánok eltérő felmelegedése okozza (6. ábra).
A Hindusztáni- és az Indokínai-félsziget nagy részén szintén a monszun szél határozza meg az éghajlatot. Ez a forró övezeti monszun éghajlat, ami részben hasonlít a mérsékelt övezeti párjára, de itt a tél enyhe, a nyár pedig forró és fülledt. A térség természetes növényzete a monszunerdő, amit itt dzsungelnek is neveznek
Játékos feladatok
Házi feladat
Munkafüzet 140. oldal 1. feladat
