Észak-Amerika éghajlatát alapvetően meghatározza az észak–déli nyitottsága. 

A sarkvidék felől szinte akadálytalanul áramlanak le a hideg légtömegek a szárazföld belsejébe (1. ábra). 

Dél felől is nyitva áll az út a melegebb trópusi levegő előtt. 

Nyugatról és keletről viszont a hegységek gátat szabnak a levegő mozgásának. 

Az észak–déli nyitottság miatt a szárazföld középső részén az időjárás rendkívül változékony. 

A hideg és meleg légtömegek találkozása nagy szerepet játszik a tornádók kialakulásában. 

Ezek a nagy erejű, pusztító forgószelek viszonylag gyakoriak a Prérin. 

A tornádók rövid életűek, mindössze néhány percig léteznek, sebességük viszont elérheti a 200–300 km/h-t is. 

Észak-Amerika déli partvidékét időnként hurrikánok érik el. 

A hurrikánok a trópusi ciklonok közé tartozó, örvénylő légköri képződmények (2. ábra), amelyek a forró övezet óceánjai fölött keletkeznek. 

Nagy pusztításra képesek a szárazföldön az óriási erejű széllökésekkel, az általuk kiváltott heves esőzésekkel és árvizekkel.

Amerika legészakibb szigeteit állandóan jég borítja. 

Déli szomszédságukban tundraéghajlat uralkodik. 

A tajga területe széles sávban húzódik a nyugati és a keleti part között. 

A hegyek által közrezárt medencékben helyenként mérsékelt övezeti sivatagok alakultak ki. 

A Prérin a csapadék mennyisége keletről nyugat felé csökken, a nyár hossza pedig északról dél felé nő. Nyugati területein száraz kontinentális éghajlat jellemző. Természetes növényzete a füves puszta, amit Észak-Amerikában prérinek neveznek. 

A nyugati partvidék déli részén mediterrán az éghajlat. A Mexikói-öböl partvidékén és Floridában a mediterránhoz hasonló, de nyári esőkkel jellemezhető mérsékelt övezeti monszun éghajlat uralkodik (3. ábra)

Közép-Amerika döntő része a forró övezetbe tartozik (4. ábra). A földhíd keleti részén és a Karib-tenger szigetein forró övezeti monszun éghajlat uralkodik. A sok esővel jellemezhető éghajlat nyara meleg és csapadékos, az enyhe téli időszak szárazabb. 

A Ráktérítő mentén a szárazföld nagyon keskeny, ezért a Szaharához hasonló méretű sivatagokat Közép-Amerikában nem találunk. 

Dél-Amerikában széles sávban egyenlítői éghajlat uralkodik. A sűrű esőerdő által borított Amazonas-medencét "Földünk tüdejének" is nevezik. 

Az esőerdőtől északra és délre, a Guyanai-hegyvidéken és a Brazil-felföldön szavanna borítja a felszínt. 

A déli mérsékelt övezetben a kontinens elkeskenyedik. A száraz kontinentális éghajlatú térség természetes növényzetét, a füves pusztát itt pampának nevezik.

A domborzat miatt Amerika folyóinak nagy többsége az Atlanti-óceán vízgyűjtő területéhez tartozik. 

Észak-Amerika leghosszabb és legbővizűbb folyója a Mississippi. 

A Colorado folyó vájta ki a világ egyik legnagyobb kanyonját, a Grand Canyont (5. ábra). 

A Szent Lőrinc-folyó hatalmas tölcsértorkolata kedvez a vízi közlekedésnek. 

A Kanadai-ősföld peremén sorakozó Nagy-tavak medrét a jég vájta ki. Az öt tó egy összefüggő tórendszert alkot.

Az Erie- és az Ontario-tó között található a világhírű Niagara-vízesés (6. ábra). 

Dél-Amerika, egyben a világ legbővizűbb folyója az Amazonas. Átlagosan 30-szor több vizet szállít, mint a Duna. 

Dél-Amerika másik két jelentős folyója az Orinoco és a Paraná. 

A Paraná hatalmas tölcsértorkolatának neve La Plata.